Magamról

Saját fotó
Makó,  Csongrád, Hungary
A megkezdett munkát folytatni kell

2010. október 4., hétfő

Köszönet mindenért

Az első szó a köszöneté: köszönöm minden makóinak, hogy jelöltjeinkre és rám szavaztak. Ők az állandóság mellett a változást választották, hisznek egy új Makóban, hisznek abban, hogy építhető egy szebb egy jobb város sokak jóakaratából és tehetségéből. Boldog vagyok, hogy többen gondolták úgy, hogy ne forduljunk vissza. Köszönet munkatársaimnak, akik a kampány során oly sokat segítettek, köszönet a családomnak türelmükért, biztatásukért.
Akik rám szavaztak, velem együtt úgy gondolják, hogy a megkezdett úton most kell végigmenni. Be kell fejezni, mégpedig precízen, profin, a jogszabályokat követve a nagyberuházásainkat a fürdőépítéstől a szennyvízcsatornázáson keresztül egészen az Ipari Parkunk fejlesztéséig.
A választások eredménye azt is jelenti, hogy Makó fejlődése nem fog megtorpanni. Együtt, közös munkával elérjük, hogy fiataljaink ezt a várost válasszák életük színtereként, és aki elment, az is visszajöjjön. Az ipari parkba befektetők és a turizmus ezer munkahelyet hoz létre, a faltól falig megújuló utcák pedig komfortossá és még élhetőbbé teszik a várost. Közintézményeink egy része már európai minőségű, a következő ciklusban még több épületünk lesz ilyen.


Akik támogattak ezen a választáson, egyetértenek velem abban, hogy Makón az elmúlt időszakban értékeket és jó hagyományokat teremtettünk, amelyek sorát az összes jó gyakorlatot megőrizve kell bővíteni.
Most, a kampány végén visszatérünk a dolgos hétköznapokba, hogy folytassuk a munkát. Minden lehetőséget megragadok, ahogy eddig is, hogy Makó a fiatalok számára a vonzó, a családbarát, az elesettekre is odafigyelő, gondoskodó város maradjon.