Az alábbiakban ismertetem álláspontomat a megjelent-szerintem alaptalan- állításokkal kapcsolatban.
Mint az ismeretes, a fürdőfejlesztés projektje az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Regionális Operatív Programja (DAOP) pályázatán csaknem ötven százalékos uniós támogatást nyert el. A beruházás pályázata a minősítések során mindvégig rendben lévőnek találtatott, így látta a DARFÜ, a bíráló bizottság, így szerepel az irányító hatósággal kötött támogatási szerződésben is. Az összesen közel 10 ezer négyzetméteres komplexum kivitelezésének mára értékarányosan 18–20 százaléka készült el, a vasbeton szerkezet 60–70 százaléka már áll.
A szeptember 8-án megrendezett, a nyilvánosság biztosítását célzó fürdőfórumon közel 150 érdeklődő előtt ismertette a fürdőberuházással kapcsolatos aggályait egy makói egyéni vállalkozó. Ez a bennfentes értesülésekre alapozni akaró, ártó szándék mindenképpen a választási kampány része. De valóban elmehetünk odáig a kampány során, hogy a saját városunknak ártsunk?
Makó Város Önkormányzata, illetve a Makói Fürdőfejlesztő Kft. a fürdőfejlesztés ügyében hivatalos álláspontjának az irányító hatósággal megkötött, érvényben lévő támogatási szerződés részleteit tekinti.
Az incidens után megkerestem Mágori Józsefné képviselő asszonyt ,hogy tegyük tisztába a dolgokat. A képviselő asszonynak küldött levelemet itt közlöm:
Tisztelt Képviselő Asszony, Kedves Andrea!
Közös ügyünk, a fürdőberuházás leállításától hangos ma a város. A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség – a korábbi harmonikus és kölcsönös egyeztetéseken alapuló kapcsolatunk ellenére – a választási kampány egyik ütősnek szánt érveként szakmai kifogásokkal élt a fürdőberuházást érintően. A hirtelen megvilágosodás után jött álláspontjuk szerint tiltott önkormányzati támogatásnak minősül az általad volt felügyelőbizottsági tagként is jól ismert pénzügyi megoldás, amelyet városunk választott a fürdő megépítése során.
A város ügyeiben a legtöbbször pártok feletti és hatékony szakmai érdekérvényesítést tudtunk mindig elérni, így bízom abban, hogy ez megőrizhető marad az önkormányzati kampány elkövetkező heteiben is. Ellenzéki képviselőként is részt vettél a fürdőberuházást megelőző informális egyeztetéseken, a testületi ülésen pedig rendre szavazatoddal támogattad a fürdő megépítésének ügyét. Mivel minden információ birtokában vagy, ezért kérem, hogy most is közösen lépjünk fel – mint országgyűlési képviselő és mint polgármester – a fürdőberuházás védelmében.
Hiszen nyilvánvaló, hogy városunk és a térség számára a fürdőberuházás nem önmagáért fontos, hanem azért, mert a lassan elkészülő autópálya, és a többi, a fürdőberuházás sikerét szolgáló, munkahely teremő beruházás mellett e fejlesztés jelenti a kitörési pontot. Ennek révén lesz mindenki, fiatal és idős számára egyaránt fenntartható és minőségi az élet Makón.
Tisztelt Képviselő Asszony!
Telefonos beszélgetésünket megerősítve kérem, hogy szerdán, a délután folyamán személyesen találkozzunk, és egyeztessük a fürdőberuházás védelmét szolgáló közös stratégiánkat. Kérem ezt azért is, mert e kérdésről korábban is mindig egyetértésben szavaztunk, így biztos vagyok abban, e kérdés nem lehet része az önkormányzati választást megelőző pártpolitikai csatározásoknak.
Makó, 2010. szeptember 14.
Tisztelettel:
Buzás Péter
polgármester
Erre Önök szerint jött-e válasz? Természetesen nem. Később a sajtóban tett nyilatkozatában azt magyarázta, hogy őt is becsapták, kvázi nem tudta, hogy mit szavaz meg. Ez nem valami felelős politizálás.