2010. szeptember 20., hétfő

Akkor mezőgazdaság és vidék

Mint az előző bejegyzésemnél említettem, hogy most a mezőgazdaságról szeretné egy pár gondolatot írni.

Makó több évszázada az egyik meghatározó mezővárosnak számít itt a környéken. Sajátos talajának és klímájának köszönhetően kiválóan alkalmas zöldségfélék termesztésére. Elsősorban itt a vörös-és fokhagymára gondolok, mert az utóbbi évtizedekben Makó neve összeforrt a hagymával így méltán nevezik városunkat  a "hagyma fővárosának". Büszkék lehetünk arra, hogy  a Hungarikumnak számító makói vöröshagyma már az Európai Unió védjegyét is megkapta. Sajnos az utóbbi időben a gazdák kiszolgáltatottnak mondják magukat, és azt gondolom, hogy ebben van némi igazság.
Azt szeretném, ha a helyi lakosok is éreznék, hogy a vidékiség, Makóra születni nem "átok", hanem nagy reményteljes lehetőség, elindulni az úton és felemelkedni. Hogyan lehet javítani a gazdák helyzetén? Azt gondolom, hogy ez igazi kihívás.

Anélkül, hogy ironikus lennék azt mondom, hogy a mezőgazdaságra a két legkurrensebb veszélyt a politika és az időjárás jelenti. Miért mondom a politikát? Az ezredforduló táján tapasztalhattuk, hogy milyen sanyarú sorsuk lett a gazdáknak, amikor a vidék és a mezőgazdaság politikai alku tárgy lett. Szerintem nem lehet politikát csinálni abból, hogy mi van a  mezőgazdaságban. Iszonyú természeti csapás érte a térséget június 18-án és 21-én.Az 54 ezer ha termőterületből 37 ezer ha-on 80-100%-os kárhányad keletkezett, mely egyes becslések szerint 40 milliárdos veszteség a gazdáknak. Sajnos a mindenkori városvezetésnek nincs ráhatása az ilyen természeti katasztrófákra. Ebben a nehéz helyzetben annyit tudtunk segíteni a helyieknek, hogy a mezőőri járulékot az idei évre eltöröltük, ezzel egy jelentős terhet levéve a gazdák válláról.

Ha elvittük a politikát a vidékről akkor koncentrálhatunk arra amit csinálnunk kell. Hogyan lehet egy erős emelkedő, megtartóerejű vidéket teremteni?
  Elsősorban úgy hogy piacot kell szerezni. Itt jön az amiről majd később részletesebben is írni fogok,hogy az Ipari Parkba betelepülő új cégek-túl azon, hogy sok-sok új munkahelyet teremtenek-ezek termelő beruházások. élelmiszer-ipari termékeket fognak előállítani, így a helyi gazdák számára lehetővé válik, hogy beszállítóként biztos piacokhoz jussanak. De ahhoz, hogy piacokat teremtsünk és versenyképesek maradjunk ahhoz kell beruházni. Miből lesz beruházás? Elsősorban azokból a támogatásokból, ami most ötször annyi, mint egy ciklussal korábban.
A pályázatok sikerességéhez az Önkormányzat igyekszik minden segítséget megadni a Makón élőknek, különböző fórumokon és szervezeteken keresztül.(pl. Mezőgazdasági téli esték, Leader Egyesület) Azt gondolom, ha ezt az utat folytatjuk tovább akkor lesz sikeres mezőváros Makó és akkor lesznek sikeresek a gazdák.

De mégegyszer hangsúlyozom, hogy új piacok nélkül nem  lesz fejlődő mezőgazdaság.