2010. szeptember 30., csütörtök

A toronydaruk az államtitkári látogatás után is dolgoznak

Nem örülök neki, hogy fürdőnk a helyi kampány része lett, de az is biztos, mindenkinek egy az érdeke, mégpedig hogy a beruházás szabályosan, határidőre és jó minőségben készüljön el. Fiatalemberek, a hivatal volt munkatársai – akiket nem én, de közvetlen fölötteseik küldtek el innen – kezdték ki először terveinket. Hogy revánsot akarnak rajtam venni, különösebben nem meglepő.
Azt már viszont kevésbé értem, hogy a Fidesz helyi vezetője, Andrea, aki egyébként velem együtt szavazott a fürdő minden testület elő kerülő előterjesztésében, miért csatlakozott ehhez a hecchez. Hiszen minden, a projekthez kötődő információ számára is elérhető, felügyelőbizottsági tagja volt a Fürdőfejlesztő Kft-nek, nélküle a kötvényünkkel kapcsolatban döntés ma sem hozható. Ha valakinek, hát neki alaposan kell ismernie közös beruházásunk részleteit. Azt hiszem, ma sem gondolja másképp azt, hogy ennek a városnak a turizmus meghonosítása a kitörési pontja. Persze láttuk már nem is egyszer, a kampány fordulatokra kényszeríthet embereket.
Kedden délután érkezett a körlevél – azt hiszem, hozzám véletlenül jutott el –, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára érkezik Makóra, úgymond fürdőbejárásra. Bár nem szokás, hogy más épülő házát a tulajdonos tudta nélkül a magam barátainak megmutassam, mégis úgy döntöttem, hogy nem avatkozom közbe, sőt, magam is találkozásra invitálom dr. Molnár Ágnes államtitkár asszonyt a hivatalomba. A fürdőbejárás előtt asztalhoz ülve szerettem volna tisztázni, neki milyen információi vannak a fürdőnkről. Levelemet késő délután – a lakossági fórumok végén – küldtem el a minisztériumba. Nem érkezett rá felelet.
Szerdán a meghívóban jelzett időpontban és helyen negyven-ötvenen gyűltünk össze. Bár a fürdő Marczibányi tér felé eső oldaláról nem lehet az építkezésre bemenni, a bejárathoz, Szent János térre tett séta alatt is tudunk szót váltani, ebben bíztunk. A megyei elnök sajtósa azonban negyed órás várakozás után közölte, államtitkár asszony körülbelül még negyed órát késik, így a fürdőbejárás elmarad. A sajtó munkatársait a Vásárhelyi utcára, a Fidesz-irodába hívta – a civil érdeklődők számára azonban a találkozás lehetősége elmaradt. Sokan csalódottan vették ezt tudomásul, megalázva érezték magukat az emberek, akik ott voltak.
Államtitkár asszony, ahogy ez a csütörtöki újságokban is olvasható, sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a tagi kölcsönnel kapcsolatban van kifogása, ez a szabálytalan, ezért a támogatás kifizetése megáll. Az újságírók többsége, így a helyieken túl azt MTI, az MTV és a Hír Televízió munkatársa is kíváncsi volt az én álláspontomra, nekik egy jó óra múlva, a Fidesz-sajtótájékoztató után elmondhattam: tény az, hogy adtunk tagi kölcsönt, ez a konstrukció azonban mind a szakértők, mind a bírálók próbáját már egyszer kiállta, jogkövető és jó megoldás. Nekem arról semmilyen hivatalos értesítést nem küldtek, hogy leállt volna a támogatás – látható is, hogy a toronydaruk éppúgy forognak az államtitkári látogatás után is, mint az előtt.
A történethez tartozik még, hogy amint a sajtótájékoztató helyszínére tartott, mégis csak sikerült találkoznom néhány percre dr. Molnár Ágnessel. Ígéretet tett, október 4-e után is eljön Makóra, hogy átbeszéljük a makói fejlesztésekkel kapcsolatos kérdéseket. Tudom, hogy a kampány után már nyugodt és alkotó légkörben fogunk együttműködni.

Nincsenek megjegyzések: