2010. szeptember 23., csütörtök

Gyermekeink, fiataljaink

Ma a fiatalok helyben tartásáról, az elköltözöttek visszacsábításáról, életminőségük javításáról írok néhány gondolat, mert ez programom alapja, a legfontosabb eleme.
A város valamennyi fejlesztésének a célja eddig is a fiatalok helyben tartása volt. Döntéseinket az a cél vezérelte, hogy azok a makói fiatalok, akik már befejezték a tanulmányaikat hazajöjjenek.
Ebben a törekvésemben kiemelt szerepet kapott eddig is az otthonteremtés. A Velnök utcai telekprogram keretében már 12 család kezdte meg a fészekrakást a teljesen közművesített 1,2 millió forint értékű telkeken. A 2006-ban meghirdetett program lehetővé teszi, hogy a fiataljaink ingyen építési telekhez jussanak, mely érzékelhető segítséget jelent számukra az induláshoz.
A telekprogram mellett a panel lakásokban élők számára is lehetőség van, hogy önkormányzati támogatással korszerűsítsék lakásukat, a programban történő részvétellel. Bár volt olyan politikus, aki durván azt mondta, hogy a panelokban „panel prolik” laknak, ami szerintem nem így van, és sértő minősítés! A panelokban is tisztességes, szorgalmas, dolgos családok laknak, akik jobban szeretnének élni, kevesebb fűtési számlát fizetni. Az elmúlt években önkormányzati támogatással eddig 188 lakás újult meg.
A nyertes termálprogramnak köszönhetően – melynek következtében a Kelemen László utcai új termálkútból nyert hővel kerülnek fűtésre az intézmények mellett a többszintes lakások is – ezzel tovább csökkentve a fizetendő fűtés számla összegét.
Számítások szerint ezzel és a panel lakások felújításával, havonta 8-10 ezer Ft-tal több marad a családok zsebében.
Az egészséges, boldog gyermekkorról: az elmúlt ciklusban Makó átfogó játszótér rekonstrukcióba kezdett:14 grund illetve szabadidős közterület újult meg. A grundok mellett 3 kiemelt és 17 intézményi játszóterület korszerűsödött. Ezeket gyermekeink szüleikkel együtt örömmel használják, melyről tegnap személyes meg is győződtem a Petőfi parkban és a Víztoronynál.
Az Erdei Ferenc téri sportkomplexum átfogó felújításának első ütemeként elkészült a FIFA szabvány műfüves pálya. Kivitelezés alatt áll a füves edzőpálya is összesen 180 millió forintból.
A következő ciklusban folytatom a telekprogramot, kidolgozásra kerül az ösztöndíjprogram a felsőoktatásban résztvevő fiataljaink számára, és letelepedési támogatást nyújtunk azoknak, akik ezt a csodás várost választják lakhelyül.
További játszóterek kerülnek felújításra és a város több pontján új grundok szolgálják az egészséges mozgás lehetőségét fiataljaink számára.
A bébikötvény amely, azon túl, hogy kedves gesztus, a 40 ezer forintos támogatás némi segítséget is ad a fiatal családoknak. A következő ciklusban is folytatni fogom a babafák ültetését is.

FIATALOK OTTHONA-MAKÓ